Pók Pasziánsz: Játékleírás
Játék menete
Ha az „Ùj játék“ ikonra kattintunk, megjelenik egy ablak, amelyben a játékos kiválaszthatja ellenfelének erősségét és a játék nehézségi fokát. Kétfajta nehézségi fokot különböztetünk meg:
- 1 szín (nyolcszor pikk 1-től a királyig)
- 2 szín (négyszer kőr és pikk 1-től a királyig)
Minél kevesebb szín van a játékban, annál egyszerűbb a feladat. Természetesen egy másik játékos által indított játszmába is beszállhat.
A játék kezdetén a lapok hasonlóképpen vannak elhelyezve, mint a Pasziánsz játéknál: 10 kártyapakli egymás mellett, a legfelsö lapok felfordítva. A paklik felett baloldalt a játékos hátralévő ideje látható. Mellette jobbra 3 ikon található: „Lap adás“, „Vissza“ és „Kész“. Az ikonok mellett 5 db 10 lapot tartalmazó lefordított kártyapakli található. A „Lap adás“ ikon kattintása után a játékos új lapokat kap a már felfordított lapokra. A játékos addig kattinthat erre az ikonra, amíg mind az 5 pakli el nem fogy. A játékmező minden egyes kupacára egy új lap jön. Ez az új lap úgy takarja le az alatta lévő lapot, hogy annak már csak a felső széle látható. Ezáltal a kupac összes felfordított lapja látható. A kupacra kerülő új lapok általában nem illenek az alattuk lévő lapokhoz, mert megtörik azok csökkenő sorrendjét.
A lapokat a bal egérgombbal mozgathatjuk a kívánt kártyarakásra („drag&drop“).
A „Vissza“ ikonnal a játékos törölheti utolsó lépését. Ez a funkció azonban nem használható akkor, ha a játékos egy pakli lefordított lapját színére fordítja, vagy ha a „Lap adás“ funkciót szeretné ennek az ikon segítségével érvényteleníteni.
A játékot a „Kész“ ikonnal lehet befejezni. Utána megjelenik a játékeredmény. Ha a játékos el akarja hagyni a játéktermet a „Kilépés“ ikonra kell kattintania, amely immár a „Kész“ ikon helyett fog megjelenni. A játékban még a további ikonok állnak a játékos rendelkezésére: „Játék info“, „Új barát“ és „Elutasít“.
A játékmezőből eljátszott lapok egy lerakókupacra kerülnek, amely az 5 lefordított kártyapakli mellett találaható, fent a játékmező közepén. A félretett lapok ott színükkel vannak pici négyzetekben feltűntetve.
A különbség a többi Spider Pasziánsz változatokkal összehasonlítva abból áll, hogy a játékos nem köteles felfordítani a legfelső lapját egy paklinak, ha az utolsó felfordított lap egy másik helyre került. A kupac bármely lap lerakodóhelyeként is szolgálhat. A játékosnak arra is van lehetősége, hogy bármikor új lapokat húzzon a pakliból, még akkor is, ha egy kupacon már nincs több felfedett lap.
A Spider Pasziánszot két játékos játsza a következő feltételek mellett:
- A két játékos kiindulóhelyzete megegyezik és fordulóként ugyanazokat a lapokat kapja.
- A fordulókat egymás után is játszhatják.
- A saját játszma befejezése után a játékos nézheti, ahogy az ellenfél játszik, elhagyhatja az asztalt, vagy új játszmába kezdhet.
- Más játékosokat is közvetlenül meg lehet hívni. Zártkörű asztalok nyitására azonban nincs lehetőség.
Játékszabály
A Spider Pasziánsz a Pasziánsz párbajos változata, melyet két játékos játszik egymás ellen. A játék célja, hogy az asztalon lévő összes lapot csoportosítjuk és sorjában a lerakási kupacra helyezzük. Egy sorozatba tartoznak a felfordított lapok, ha a számsorrendjük csökkenö és színük azonos, pl.: pikk 7, pikk 6, pikk 5 és pikk 4. A legnagyobb lehetséges sorozat a következő lapokból áll: király, dáma, bubi, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2 és 1.
A játékot 104 lappal játszák. Ebből a 104 lapból 54 lap kerül 10 paklira felosztva a játékmezőbe (négyszer 6 lap és hatszor 5 lap). A paklik legfelső lapjait felfordítjuk. A maradék 50 lap arra az 5 paklira lesz szétosztva, amelyek a „Lap adás“ ikon által a játékmezőn lévő paklikra osztódnak fel.
Figyelembe kell venni, hogy a játék folyamán csak azok a kártyák mozgathatók, amelyek egy pakli elején vannak, azaz nem fedi más kártya. Több lap egyszerre csak akkor mozgatható, ha egy összetartozó sorozatról van szó, amely a pakli tetején van. Egy kártya vagy egy sorozat továbbá csak akkor mozgatható, ha a célpakli legfelső lapja eggyel nagyobb értékű (pl.: káró 8 kőr 9-re vagy pikk 7 és pikk 6 treff 8-ra). Ha a célpaklin nincs felfordított lap, a játékos tetszése szerint rakhat rá lapot vagy sorozatot. Ugyanez vonatkozik egyes paklik közötti szabad helyre.
Amint összeállt egy 13 lapból álló sorozat (királytól 1-ig), az a lerakási paklira kerül. Ha egy paklin már csak lefordított lapok vannak, a játékos felfordíthatja a legfelső lapot.
A játéknak akkor van vége, ha az összes lap a lerakási pakliban található vagy ha a játékos a „Kész“ gombra kattint.
Pontozás
A következő lépésekért szerezhet pontokat a játékos:
- Egy lefordított lap felfordítása: 2 pont laponként
- Egy illő lap kupacra helyezése (pl.: pikk 6 a pikk 7-re): 2 pont laponként
- Egy teljes sorozat lerakása: 26 pont
- Játék megoldása (összes lap a lerakási paklin található): 100 pont
Minden lépés a játékban egy pont levonásával jár.












