Mus: Játékleírás

Új játék az „Új játék“ gombra kattintva nyitható meg. A játékos itt kiválaszthatja azt, hogy ki ülhet játékasztalához, a játékosok erősségét stb. Természetesen a játékos beléphet egy másik játékostárs által megnyitott játékba is.

Kezdéskor a játékosok elé 4 kártya lesz elhelyezve, ezalatt található a játékos neve és pontszáma. Emellett egy arc látható. Erre kattintva egy smiley jellegű áttekintés nyílik meg, melynek segítségével kommunikálhatnak a játékosok. Ha az egeret az arcra helyezzük, információ látható arról, hogy melyik arc milyen kijelentésnek felel meg. Rákattintva, véghezviszi ezt és a gesztust minden játékos láthatja. A játékospartner számára az arc pirossal van bekeretezve azért, hogy figyelmét felkeltse. Ha mégsem akar a játékos partnerének valamit közölni, akkor újból az arcra kattintva eltünteti az áttekintést.

A játékmező jobb oldalán található a csevegő illetve a „Játékosinfó“, „Új barát“ stb. gomb.

A hívó játékos mellett egy rózsaszín lap jelenik meg. A zöld nyíl jelzi azt, hogy ki van soron. Ha egy játékos soron van, akkor a játékmező közepén megjelenik egy piros felkiáltójel, amely felett a fogadás és a tét nagysága látható. Ezalatt olyan gombok találhatóak, melyekben a játékos cselekvési lehetőségeit láthatja lépésekor. Ha emelni lehet a téten, akkor a gomb alatt egy szabályzó jelenik meg, amin az egérrel beállítható a kívánt érték.

A játékosok bemondásai szövegbuborékokban olvashatóak. Ezekben kérdések is feltehetők a játékpartnernek, mint pl. „Passzol?“. Ha a partner pl. a  „Beleegyezik“ gombra kattint a felkiáltójel eltűnik és a cselekvés megtörténik.

Az utolsó fogadási kör után megjelenik a játékmező közepén a részletes fogadási lista, amelyen végigkövethetőek a fogadások: fogadás neve, a fogadási tét nagysága, a bónusz nagysága (amennyiben létezik) és a nyertes neve (amennyiben van nyertes).

A játékban, segítségképpen,  kis négyzetekben egytől háromig terjedő tipp látható. Mindhárom tipp átolvasásához a felső, baloldali kis nyíl használható. Ha a játékosnak nincs szüksége ezekre a tippekre, akkor a jobb, felső sarokban elhelyezkedő zöld  X -re kattintva eltűntetheti ezeket. Amennyiben pedig zavarják a tippek a „Tippeket megmutat?“ kérdés melletti piros X -re kattintva végleg becsukhatja a tipp négyzetecskét. A bal, felső barna kérdőjel gombra kattintva újból elő lehet hívni  a tippeket. Ahhoz, hogy a három tipp egymás után megjelenjen, újból a „Tippeket megmutat?“ melletti négyzetecskébe kell kattintania.

Játékszabályok

A Mus kártyajátékot 4 játékos, 40 kártyalapos spanyol kártyaszettel játszhatja. A játékosoknak figyelniük kell arra, hogy a játékban az összes 3as királynak és minden ász 2es-nek számít. Ezért a Musban 8 király és 8 ász létezik. A játék célja 40 pont elérése. Kezdéskor a játékosok két, egymás ellen játszó párost alkotnak. A csapattársak egymással szemben ülnek és előre megadott jelekkel kommunikálhatnak egymással. Minden játékos 4 kártyalapot kap.

Ezután a játékosok egymásután bemondhatják a „Mus“-t vagy „nincs Mus“-t. „Mus“ azt jelenti, hogy a játékos kártyát szeretne cserélni. Ha mindegyik játékos „Mus“-t mond be, akkor kártyacserére kerül sor. A cserénél tetszőleges mennyiségű kártyát lehet kicserélni (de legalább egyet). A csere után mégegyszer felteszik a  „Mus“ kérdést. Amint valaki bemondja a „nincs Mus“-t, nem kerül sor kártyacserére.

Ezután négy fogadási körre kerül sor: nagy és kis fogadásra, párfogadásra és játékfogadásra illetve pontfogadásra.

Nagy fogadás:
Az a páros nyer, akiknél a legnagyobb kártya található. Ha több játékos van a legnagyobb kártya birtokában, akkor a második legnagyobb kártya számít stb.

Kis fogadás:
Az a páros nyer, akiknél a legalacsonyabb értékű kártya található. Ha több játékos van a legkisebb kártya birtokában, akkor a második legalacsonyabb értékű kártya számít stb.

Párfogadás:
Ennél a fogadásnál 3 fajtát különböztetünk meg: egy pár (pl. 7, 6, ász és 2), két pár (pl. király, király, 5, 5) és tripla (pl. király, király, 3, 7). Az a játékos nyer, aki a legnagyobb pár birtokában van. A tripla többet ér, mint egy pár, viszont két pár többet ér, mint egy tripla. Ha két játékosnak azonos nagyságú két párja van, akkor az nyer, akinek a második párja nagyobb. A párfogadásnál a kísérőkártyák nem érnek pontot.

Játékfogadás és pontfogadás:
Ebben az esetben a kártyák pontértéke össze lesz adva. A játékok rangsorolása a következő: 31, 32, 40, 37, 36, 35, 34, 33. Ha valamelyik játékos 31 pont birtokában van, akkor megcsinálta játékát és csapata 3 bónuszpontot kap. Az összes többi játékért egy csapat 2 bónuszpontot kap. A játékfogadásnál csak azok a játékosok vehetnek részt, akiknek a kártyaértéke nagyobb 30 pontnál. Amennyiben egy játékosnak sincs 30 pontnál nagyobb kártyája pontfogadásra kerül sor, ahol a kártyákat összehasonlítják egymás között. Az a fél nyer, aki a legnagyobb kártyaértékkel rendelkezik.

A fogadási körök alatt a játékosok pontokat gyűjthetnek. Egy fogadási kör kezdésekor a játékos „emelhet“ vagy „várhat“. Ha pl. egy fogadásnál, minden játékos a  „várni“-t választja, akkor egy pontért fogadnak. Ha egyik fél az „emelni“-t választja ki, akkor a szabályzó segítségével beállíthatja a kívánt emelést. A másik játékosfél passzolhat vagy ő is emelhet illetve nézhet. Nézni azt jelenti, hogy a játékosfél elfogadta az emelést. A passzolást, nézést vagy az emelést mindig az egyik játékosfél indítványozza, míg a játékostárs  ezeket a cselekvéseket vagy elfogadja vagy a három lehetőségből - passzol, néz, emel- egyet kiválaszt. Ha az az első játékos a néznit választotta ki, akkor társa nem passzolhat. Ha az első játékos az emelni mellett döntött, akkor a társa beleegyezhet vagy egy mégnagyobb összegre emelhet. Pl.: az egyik játékos kiválasztja a „passzol“-t. Játékostársánál megjelenik a „passzol?“ kérdés. A játékostárs a  „passzol“ gombra kattintva megerősiti ezt, vagy kiválasztja a néznit vagy emelnit.

A fogadásoknál nincs döntetlen. Amennyiben ez előfordul, az a játékos nyer, aki a hívó játékoshoz közelebb ül. Ha a hívónak és egy másik játékosnak is pl. 31 pontja van, akkor a játékfogadást a hívó nyeri meg.

Passzolás esetében a másik csapat kapja meg a legutoljára elfogadott emelés pontjait. Pl.:  A játékos 5-re emel, B játékos ezután 20-ra akar emelni A játékos „passzol“ és B játékos 5 pontot nyer.

Fogadásnál a szabályzóval kiválasztható az  „Órdago“ („mindent“) is. Ha az ellenfelek elfogadják az „Órdago“-t, végső játszmaként játsszák le. Ha a „passzolt“ választják, akkor a másik fél megkapja a legutolsó fogadás tétjét.

A pár- és játékfogadásnál megjelenik a játékosoknak, hogy van-e párjuk vagy játékuk. Ha senkinek sincs, akkor a játékkörben nem lesz pár és játékfogadás. Ha csak az egyik játékosfélnek van párja vagy játéka, akkor ez a fél fogadhat. Ha a játékosfelek közül csak az egyiknek van párja vagy játéka, akkor a fogadás a két játékos között lesz lebonyolítva. Amennyiben a játékfogadásnál egyik félnek sincs 31 pontja, a legjobb pontszámra fogadnak.

A négy fogadási kör lejártával a játékosok egy lista segítségével tudják meg fogadásaik eredményét illetve azt, hogy ki, melyik fogadást nyerte meg. Amint ez egyik fél elérte a 40 pontot, a játéknak vége. Ha az utolsó fogadási kör előtt, valamelyik fél elérte már a 40 pontot, megnyerte a játékot, kivéve ha a másik fél, a még fennálló fogadási körnél „Órdago“-t nyer meg. „Órdago“ elérésével nem kerül sor a többi fogadási kör lejátszására.

A játék alatt a játékosfelek tárgyalhatnak egymással. A kommunikáció az arcok és a megfelelő gesztusok kiválasztásával történik. Az alábbi kijelentések közölhetőek: 

 
Gesztus Jelentés
egyenes száj semmi
csukott szem „kell Mus!“
az alsó ajak közepébe harapni „2 királyom van!“
az alsó ajak bal részét harapni „3 királyom van!“
az alsó ajak jobb részét harapni „3 királyom van!“
kinyújtja a nyelvét „2 ászom van!“
nyelvét balra nyújtja ki „3 ászom van!“
nyelvét jobbra nyújtja ki „3 ászom van!“
felemeli szemöldökét „2 párom van!“
arcot vág „triplám van!“
pislog, kacsint  „31em van!“
csücsörített száj „3 királyom és ászom van!“


Pontozás

A kártyák sorrendje, értékük alapján a következő:

Király/3: 10 pont
Lovas: 10 pont
Bubi: 10 pont
7-4: a pontszám megegyezik a kártyán szereplő értékkel
Ász/2: 1 pont

A fogadásoknál megnyert pontok száma függ a játékosfelek kártyáitól.

Mus: Tétek és nyeremények

12.348 játékos online